2011. február 25., péntek

Fordulók :)

Ezekkel a képekkel még tartoztunk, de most erre is sor kerül ;)
Amikor az első turnus a végére ért...



 2010. szeptembere


 



És amikor a 2010-es Kezdő csoport átminősült Haladóvá :)



2011. februárja




De mindezektől függetlenül úgy érzem, ide kívánkoznak Kovács Ákos zeneszerző, énekes sorai, így, kétszer ugyanaz, hogy biztosak legyünk benne :) Sok sikert az új csoportok minden tagjának!



,,Minden most kezdődik el
Minden most kezdődik el"



Szívmelengető küldeményekből

Köszönöm szépen Dula Erzsikének ezeket a kis csodákat. Gondoltam, néhányat ide is kiteszek, valamint remek volt alapozásnak is a Kincsestárhoz :) (blog jobb oldali sávjában található).

Bármelyik vetítés megtekinthető (Google dokumentum formában) a kiválasztott címre, kékkel írott hivatkozásra kattintva,
vagy letölthető eredeti formában, tehát PowerPoint diavetítésként az alábbi módon:

1) rákattintunk a kiválasztott címre, ez, ugye, elvisz a Google dokumentumtárba,
2) ott kiválasztjuk a Fájl (File) menü Eredeti letöltése (Download original) parancsát,
3) itt akár rögtön meg is nyithatjuk a diavetítést avagy elmenthetjük a saját gépünkre/pendrive-unkra.


Mosolygós perceket kívánok! :)

Oti





Gyönyörű történet

Aranyos képek és idézetek

Virágos kedvű zene és képek :)








8. heti frissítések

A blog jobb oldali sávja képnézegetővel bővült, Képes-lap címen, voilá :) Az egyes képekre kattintva nagyítva mutatja meg azokat. A View My Gallery feliratra kattintva pedig az összes eddigi fotó elérhető, albumokba rendezve.



Így néz ki, ezt lehet keresni a blog jobb szélén.





...illetve, szintén a blog jobb oldalán, egy Kincsestárral is, amibe további vetítések és szöveges dokumentumok javasolhatók :) A 'letöltési útmutató' megtalálható a következő bejegyzésben (Szívmelengető küldeményekből címmel).








A bemutatkozást megvariáltam egy kicsit, Magunkról (ÚJ: Klubnapok) elnevezéssel olvasható a blog tetején lévő középső fülecskére kattintva. Értelem szerűen ide -is- kerülnek tehát a havi klubnapokra vonatkozó információk.

A linkeket (Kedvelt avagy hasznos linkek) már egy ideje nem frissítettem, de, természetesen, bármikor lehet javasolni újabbakat!
Köszönöm:

Oti



2011. február 24., csütörtök

Elkészült!

Íme, ezt alkottam, logóként, hogy nekünk is legyen :) (ha már az órákon annyit beszélek róla...).





És még ezt is...








Valamint, ahogyan korábban említettem, a tegnapi, 2011. február 23-i PC Nagy(i) Klubnap képei megtekinthetők itt: (katt alább!)

https://picasaweb.google.com/ggszamtech/ElsoPCNagyIKlubnap2011Februar23#



És, természetesen, a 2009-2010-es fotók úgyszintén :) : (katt alább!)

https://picasaweb.google.com/ggszamtech/AhogyanElkezdodott20092010#


Hogy a Gugli-szolgáltatások teljes skáláját kihasználjuk! ;)



Szeretettel:

Oti

Ady Endre Őrizem a szemed

Első PC Nagy(i) Klubnap - Február 23.

Kedves Mindenki!

Szeretném megköszönni azt a sok figyelmet és kedvességet, amit Tőletek kaptam, bevallom, egy kicsit megszeppentem, hogy ennyien összegyűltünk :)), de nagyon boldoggá tett és remélem, azért nem volt minden ,,hét és hó", amit tegnap összehordtam :)
Szintén köszönöm a 'fotózási engedélyt', így már vizuális formában is nyoma van a ténykedésünknek!
Íme néhány kocka (igyekszem majd albumba tenni őket):



A nem csak elméleti szemezgetés :)








Naplemente 'pécével'







 Számítógépes generációk





Következő hónapban, azaz márciusban (mindjárt itt a tavasz!), amikor a digitális fotózásról, képfeltöltésről lesz szó, hasonló formában, de az eredeti terv szerint, azaz hétfői napon fog történni mindez, először előadás, azután a klubfoglalkozás.

Köszönöm a figyelmet,
találkozunk jövő hét hétfőn (2011. febr. 28-án), 
Kezdőkkel du. 13.45-kor, a Haladókkal 15.30-kor a Számtech teremben,
addig is szép jégtörő napokat kívánok :) :

Oti



U. I.: Az előadások (összesen 4 db) vázlatai megtekinthetők és letölthetők az alábbi linkekre kattintva, menteni a File menü 'Eredeti mentése' (angolul 'Download original') opciója alatt lehet.





Negyedik előadás (2011. február) - Perifériák





 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 Eredeti bejegyzés:

Ahogyan azt már korábban kihirdettem, sok szeretettel várunk bármely érdeklődőt, tanfolyamtól függetlenül is, jövő héten (kivételesen) szerdán, 2011. február 23-án du. 15.00 órától a szintén félemeleti 22-es teremben. Amennyiben nem ott vagyunk, akkor mindig a szomszédban, a 23-asban érdemes keresni minket. A belépés mindig ingyenes :)

1/3 körül már ki szoktam nyitni, úgyhogy lehet jönni bátran, ezúttal szeretnék egy kis sütit és gyümölcslevet/ásványvizet is hozni, hogy némileg még ,,otthonosabbá" tegyük következő merülésünket a digitális világba.
A körülbelül egy órás előadás után pedig a tervek szerint kinyitom a Számtech termet, hogy ott a Kezdő és a Haladó csoport tagjai közül géphez ülhessenek azok, akiknek sürgős kérdése avagy gyakorolni valója van. (Ez nem korrepetálás, csak ,,magános" netezési, gépelési lehetőség, a kiscsoportos vagy egyéni gyakorló órákat továbbra is velem kellene egyeztetni. Köszönöm.)


Egyébként mindig hétfői napokon lesz az előadásos alkalom, ez most váratlanul-kellemetlenül alakult így, de köszönöm szépen a megértéseteket.

Tehát a jövő héten nem lesznek hagyományos órák, ehelyett találkozzunk szerdán, február 23-án 1/2 3 és 3 között a 22-esben! :)
A soron következő fejtágítás témája:

A CSATLAKOZÁS ÖRÖME. ŐSZINTÉN A PERIFÉRIÁKRÓL.

Lerántjuk a leplet arról, mit érdemes valójában rádugni a számítógépre -a kávéfőzőn és hajszárítón kívül- és miért.


Szeretettel:

Oti





2011. február 22., kedd

Egy turista Fehérváron - Ingyenes idegenvezetés vasárnap (febr. 27-én)


Ajánlom a következő programot, Kiss Erika lesz az idegenvezető.
Üdv:
Szárszóné Mágó Éva



----- Original Message -----
From: Kiss Erika


2011. február.27-én, vasárnap ismét Fehérvári Turista Nap. 
Ez alkalommal ingyenes városnézés fehérváriaknak is.
Én du. 14.00 órakor várom az érdeklődőket az Országalmánál. 
Ha tudnál valakit, akit érdekel, kérlek továbbítsd!
Üdv:
Erika





TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓAK: (katt alább!)





~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mementó (és közben sétáljunk! ;) ):

,,2011. január 26-án, szerdán du. 18.00 órakor SZAMOVÁR a Gárdonyi Géza Művelődési Ház könyvtárában Kiss Erikával, a Séta közben című könyv szerzőjével. Az esten egy Székesfehérvárról szóló, könnyed hangvételű, tartalmas könyvvel ismerkedhetnek meg vendégeink. Az olvasók a tapasztalt idegenvezető, Kiss Erika Mária avatott kalauzolásával fölfedezhetik az egykori koronázó város múltját, értékeit, a séták során felbukkanó látnivalóit, egyháztörténeti emlékeit, utcáit, tereit, ünnepeit-évfordulóit, jeles személyiségeit."