2011. május 27., péntek

PC Nagy(i) 2010/11 záróbuli :)



Várunk minden jelenlegi (és leendő?...)
PC Nagyot és Nagyit
2011. május 30-án, hétfőn
du. 15.30 órakor a félemeleti 22-es vagy 23-as teremben
(csak kövesd a hangokat...). 
Így az utolsó előadás valójában egy baráti, sütivel, üdítővel, zenével vegyített összejövetel lesz.
Attila megígérte, hogy fényképezni fog, így számíthatunk rá, hogy az utókor is láthatja majd:
túléltük - sőt, megcsináltuk! :)




~~~~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~~~~


,,A számítógép embertelen: egyrészt tökéletesen programozott és szabályosan működik,
ráadásul teljesen őszinte."



Isaac Asimov, sci-fi író










SZERETETTEL VÁRUNK!




Imnumium büszke szerzői



,,2011. május 20-án, pénteken 17.00 órakor Az istenek Imnumiumban hisznek című könyv bemutatójára került sor a művelődési házban. A négy író közül hárman tudtak jelen lenni: Kozma Vince, Kürthy Réka és Szarvassy László. Selmeczi Szonja Prágában tanul, ezért nem tudott eljönni a bemutatóra. A fiatal tehetségeket Szikra János és Adorján Viktor mutatta be és kérdezte a megjelent kötetről és a kezdetekről, azaz a JEL-SZÓ ÍRÓKLUBról. Ezután az érdeklődők is feltehették kérdéseiket, így nemcsak az írásról de az írók személyiségéről, céljaikról és családjáról is többet megtudhattunk.

A könyv a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár kiadásában jelent meg, a Maroshegyi Téka harmadik köteteként.
Könyvtárunkban megvásárolható 2.500 forintos áron.
Köszönjük, hogy eljöttek és reméljük, jól érezték magukat.



* * * 



IMNUMIUM a 82. Ünnepi Könyvhéten (és 10. Gyermekkönyvnapokon), Székesfehérváron, 2011. június 2-án, du. 17.00 órakor a Pátria Kávézóban (az Országalmával szemben)!
Kopogtatás címmel az Istenek Imnumiumban hisznek bemutatója. 

,,2008 őszén JEL–SZÓ címmel tehetségkutató, tehetséggondozó regionális irodalmi pályázatot hirdetettünk Komárom-Esztergom-, Veszprém- és Fejér megye fiataljai számára. A pályázat szellemi fővédnöke a Magyar Írószövetség volt, védnökei pedig a Fejér Megyei Közgyűlés Oktatási és Kulturális Bizottsága és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Kulturális és Turisztikai Bizottsága voltak. A sikeres pályázókból alakult írókör–íróklub munkája azóta is folyamatos.
E műhelymunkából nőtt ki a négy fiatal írónk legkiválóbb írásait tartalmazó antológia, amely egyben a művelődési ház harmadik önálló kiadványa.
Kürthy Réka kilenc elbeszélése nyitja a sort. E történetek többsége XXI. századi fabula, erkölcsi tanulságot tartalmazó, felnőtteknek szóló „mese”. Mély humánum és míves nyelvhasználat jellemzi.
Szarvassy László kisregényt közöl, amely lebilincselő cselekménybonyolítással, napjaink társadalmi valóságát is elevenen érzékeltetve vezeti hőseit a végkifejlet felé. A szerző fiatal kora ellenére, olykor idősebb pályatársait is „leköröző” jellemfejlődési ívet rajzol meg a történet során.
Selmeczi Szonja öt elbeszélése közül néhány a lírával is rokon vallomásos próza, több írása a huszonévesek erkölcsi vívódásait ábrázolja. Nem idegen tőle a humorral fűszerezett, fantáziadús abszurd sem.
Kozma Vince kisregénye zárja az antológiát. A három részre tagolt történetet szintén a hősök jellemfejlődése és a fordulatos, meglepetésekkel teli cselekményszövés teszi a megformáltságon túl értékes irodalommá."


Összefoglaló: (katt a képre!)









Hallgassák meg meséinket! :)


2011 márciusában a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár ismét meghirdette Óperenciás Városi Meseünnep és Mesemondó Versenyét. A rengeteg kiváló mesemondó közül nagyon nehéz volt a zsűrinek kiválasztani a helyezetteket.
A helyezést elért gyermekek több díjban is részesültek, többek között a Táska Rádió munkatársainak felajánlásából a gyermekek stúdióban is elmondhatták meséiket.
A képes-szöveges-videós összefoglaló elolvasható az alábbi linkre kattintva:

a képet választva pedig meghallgathatják 10 kiváló mesemondó előadását, 
1. KÚL  
2. MESEMONDÓK 
3. > jel
kattintgatási sorrendben :)




Tündéri szavak és díjak...


,,2011. május 28-án, szombaton 15.00 órakor TÜNDÉRSZÓ MESEÍRÓ PÁLYÁZAT eredményhirdetésére kerül sor. Az esemény helyszíne a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény kiállítóterme lesz. (Székesfehérvár, Oskola utca 10.)
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár 2011 januárjában Tündérszó címmel immár 2. alkalommal hirdette meg nemzetközi meseíró pályázatát. A helyezést elért gyermekeknek Székesfehérváron adjuk át díjaikat, emellett kulturális programot is szervezünk nekik.


Székesfehérvár, Oskola u. 10.



TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓAK (katt alább!):



Családi program, a belépés díjtalan.



* * * 


A rovásírás kiállítás megnyitójáról ('Jel, betű, írás') pedig itt található a képes összefoglaló. (katt a képre!)







2011. május 4., szerda

Kaleidoszkópia kiállítások - JEL, BETŰ, ÍRÁS

.
,,2011-től a Kaleidoszkópia kiállítás sorozat váltja, az eddig nagy sikerrel működő ,,mű-hely-szín” sorozatunkat. Az új tárlat változatos témákkal foglalkozik, melyek megnyitóját minden alkalommal egy előadás kíséri, így számos érdekességet  megtudhatunk az adott témával kapcsolatban.

Ezúttal a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa alkalmából rendezett, székesfehérvári „Jel, Betű, Írás…” című kiállítás előadással egybekötött megnyitójára várunk minden kedves érdeklődőt  2011. május 6-án, pénteken 17.00 órakor
Bevezetőt mond: dr. Petre András, a kiállítás létrehozója
A diavetítéses előadásokat tartja: 
Varga Csaba, ősiségkutató - Mióta ír az ember?
és Ruzsinszky László, népfőiskolai tanár - A moszkvai papirusz rejtélye

Nekünk, ma is magyarul beszélőknek, ősi írásunk van, amelyet emberemlékezet óta használunk. 


Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
Kiállító (13-as) terem, emelet


TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓAK (katt alább!):


Családi program, a belépés díjtalan.



* * * 


A nagy sikerrel lezajlott bonsai kiállításról (Japán napok) pedig itt olvasható az összefoglaló. (katt a képre!)




Májusi "gárdonyis" programjaink



,,2011 májusában két könyvbemutatóra kerül sor, az egyik a Gárdonyi Géza Művelődési Ház gondozásában megvalósult Jel-Szó Íróklub kötete, a másik pedig egy gyönyörű könyv a Sóstói Természetvédelmi Területről. Emellett kiállításunkon a rovásírásról tudhatnak meg többet a hozzánk látogatók és természetesen ebben  a hónapban a Tündérszó Meseíró Pályázat helyezettjeire is fény derül." 



TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓAK (katt alább!):


2011. április 21., csütörtök

Jókívánság, köszöntés

Elnézést, hogy ebben a hónapban így ,,eltűntem", sajnos engem sem kíméltek a nyavalyák :P, de a tavaszi feltámadás jegyében most küldök egy kis ünnepi kedvességet és szívből kívánom, hogy kedves Mindannyiótoknak -és szeretteiteknek!- úgy teljen, ahogyan azt szívből szeretnétek :)
Szeretettel, köszönettel a barátságért:

Oti





,,A Szeretetbe nem lehet szöget verni, csak a tenyerünkbe, 
a szívünkbe lehet, de a szeretet él. 
Mindent túlél!"

Gyökössy Endre
( lelkész, pszichológus 
1913 - 1997)


Húsvéti kívánság

Mindenkinek vidám, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok ! Eszter

2011. március 17., csütörtök

Orgona

Várnai Zseni:
Orgona

Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!
Légy boldog te világ!

2011. március 13., vasárnap

Áldott, békés ünnepi hétvégét kívánok

.




Föltámadott a tenger (1953)
színes, magyar filmdráma, a Duna TV ,,archívumából'"


Szereplők: (katt alább!)
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=770









Székesfehérvári programajánló:

,,Ha szereted az újdonságot, és elég volt az unalmas ünnepségekből... ITT A HELYED! :)
A József-napi Vásár alkalmából több, mint 20 népi iparművész képviselteti magát, lesz még kézműves bemutató, játszóház. Meg persze minden ami a vásárhoz tartozik: élőzene, táncosok, mutatványosok! Székesfehérvár történelmi belvárosában megelevenedik a történelemkönyv! Gyere el a családoddal!"
Részletek: (katt alább!)






2011. március 9., szerda

Rázzuk össze, harmadszor is!

.

,,2011. március 19-én, szombaton 19.00 órakor III. ,,ÖSSZERÁZÓ” Néptáncgálára várunk minden kedves érdeklődőt a Megyei Művelődési Központba (Művészetek Háza).
Fellépők: az Alba Regia Táncegyüttes, az Alba Regia Senior Néptáncegyüttes, az Ikarus Néptáncegyüttes, az Ikarus Senior Néptáncegyüttes és a Kodolányi János Főiskola Táncol,,KODO” Táncegyüttes. Emellett pedig még két fiatal csoport, az Ikarus Junior Néptáncegyüttes és a Táncol”KODO” Junior Táncegyüttes is bemutatkozik."


Helyszín: Megyei Művelődési Központba (Művészetek Háza)
8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
Titkárság: (22) 315-021 


TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓAK (katt alább!):
http://www.ggmuvhaz.hu/2011/03/05/iii-osszerazo%E2%80%9D-neptancgala/



Jegyek vásárolhatók a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Könyvtárában és az ÁKOS Jegyirodában (Kossuth u. 13., tel.: 22/502-425, 20/320-7747).







A tavalyi, II. Összerázó képei pedig megtekinthetők ezen a linken :) : (katt alább!)




Kaleidoszkópia kiállítások 3. - Hosszú Kanyargós Út

.

,,2011-től a Kaleidoszkópia kiállítás sorozat váltja, az eddig nagy sikerrel működő ,,mű-hely-szín” sorozatunkat. Az új tárlat változatos témákkal foglalkozik, melyek megnyitóját minden alkalommal egy előadás kíséri, így számos érdekességet  megtudhatunk az adott témával kapcsolatban.

Ezúttal a Hosszú Kanyargós Út (fejezetek a Beatles Együttes történetéből) című kiállítás előadással egybekötött megnyitójára kerül sor, 2011. március 11-én, pénteken du. 17.00 órakor várunk mindenkit szeretettel!
Az előadást tartja és a kiállítás anyagát Fehér Attila Beatles relikvia gyűjtő bocsájtotta rendelkezésünkre

A tárlat bemutatja a XX. század egyik legnagyobb zenekarának a történetét, a megalakulásától egészen a feloszlásig. A kiállításon paszpartuzott tablókon fotókkal illusztrálva lehet nyomon követni az eseményeket, valamint megtekinthetőek az együttes által kiadott kis és nagylemezek, köztük jó néhány ritkaság számba menő album, mint például az 1970-ben kiadott utolsó nagylemez eredeti kiadása"

Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
Kiállító (13-as) terem, emelet


TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓAK (katt alább!):
http://www.ggmuvhaz.hu/2011/02/24/hosszu-kanyargos-ut/


Családi program, a belépés díjtalan.






Köszönettel :)

.

Kedves Urak,
Én ezekkel a küldeményekkel szeretném megköszönni a figyelmességeteket, Nektek pedig, kedves Hölgyek, itt egy kis nőnapi vidámság :)
Köszönet a vetítésekért Eszternek és Dula Erzsikének! Természetesen betettem ezeket is a Kincsestárba (katt ide!) ;)

Sok szeretettel:

Oti



Bármelyik vetítés megtekinthető (Google dokumentum formában) a kiválasztott címre, kékkel írott hivatkozásra kattintva,
vagy letölthető eredeti formában, tehát PowerPoint diavetítésként az alábbi módon:

1) rákattintunk a kiválasztott címre, ez, ugye, elvisz a Google dokumentumtárba,
2) ott kiválasztjuk a
Fájl (File) menü Eredeti letöltése (Download original) parancsát,
3) itt akár rögtön meg is nyithatjuk a diavetítést avagy elmenthetjük a saját gépünkre/pendrive-unkra.






Bölcs gondolatok, sok szeretet




Derüljünk egyet! :)



,, - Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. 
Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák" (Exupéry)









 .

2011. március 8., kedd

Március

Szécsi Margit: Március


Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napon.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van,
ember s állat érzi már.
Dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot,
félredobni, s könnyeden
játszadozni, s birkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről-égről

már a telet eltöröld!

2011. március 4., péntek

A Fehérvár TV palettájáról

.


Videó összefoglaló az 
Óperenciás Mesemondó Verseny 2011 
eddigi eseményeiről.
Katt a képre!









Nyugdíjas Magazin minden vasárnap, este 19.40 órakor a Fehérvár Televízióban
Köszöntse szeretteit az örökzöld dallamokkal a Nyugdíjas Magazinban!
 
 
Választható dalok:
 
· Aradszky László Rózsaszín ez a világ
· Kovács Kati: Add már Uram az esőt
· Mary Zsuzsi: Nyári zápor
· Koós János: Kislány a zongoránál
· Szandi : Gyere velem rózsát szedni
· Apostol: Okosabban kéne élni
· Rosta Andrea: Ninón
· Poór Péter: Fekete vonat
· Harangozó Teri: Ma valakinek hiányzom
 
 
 
Postacím: 8000 Székesfehérvár, Jókai út 15.
E-mail cím : nyugdijas@fehervarmediacentrum.hu
 
 
 
 
 
 

'Endre' elment... érkezik John, Paul, Ringo és George (9. hét)

 .

Ady ma elhagy minket. Ilyen volt, vagyis mi ilyennek láttuk Őt...: (katt alább!)
http://www.ggmuvhaz.hu/2011/02/22/ki-latott-engem/





,,Őrizem a szemed"



Jövő hét pénteken, március 11-én pedig megrohannak minket a 'liverpooli bogarak'... -sajnos már csak- emlékei. (Én erről a témáról úgy sem leszek képes teljes elfogultság nélkül írni :)) Így hát csak berakok ide egy videót és addig is: keressük Johnt a lefolyóban ;) )





Anyukámék hatszor álltak sorban a mozi előtt, hogy láthassák 
(Egy nehéz nap éjszakája - 1964, Magyarországon 1968-ban), 
nekem már elég volt csak a videószalagot visszacsévélni... sokszor :)





És végül, de nem utolsó sorban!, szeretnék gratulálni és köszönetet mondani minden PC Nagy(i)nak: ma immár ,,hivatalosan" is felkerültünk a Gárdonyi honlapjára - köszönöm szépen Hajnalka kolléganőmnek a szeretetteli szerkesztést és a ,,nap hírét"! :)



Nem is akármilyen szomszédságba! :)


.

Segíts okosan! Székesfehérvári mentőállomás

.

Az Országos Mentő Szolgálat székesfehérvári állomása a Segíts okosan! játékban. Szavazni egy gépről 24 óránként egyszer lehet :)
A felhívás, részletek itt olvashatók: (katt alább!)
http://www.segitsokosan.hu/allomas/68


,,Mire költenék a nyereményt?

A pályázat által nyert összeget egyrészt olyan mentőautó felszerelésekre szeretnénk fordítani, melyek a mindennapos betegellátás nélkülözhetetlen eszközei (Pl: vércukorszint mérő, pulzoxyméter, fali vérnyomásmérő, táskák, tároló rekeszek, Babyhaler készülék, stb…), másrészt oktatási eszközökre."


Hány mentőautóval rendelkeznek?

Jelenleg a mentőállomás szervezetten 6 gépkocsival üzemel, ezek közül 4 db 24 órában: 1 rohamkocsi (ROKO), 1 esetkocsi (ESET), 1 kiemelt mentőegység(KIM), 1 mentőkocsi, 1 mentőkocsi hétköznap nappal 10 órában szolgál, 1 hétköznap nappali 10 órás mentőkocsi létszámhiány miatt nem fut.





Az OMSZ a mátyásföldi Gyermeknapon (2010)


,,Tűzoltó leszel s katona"... vagy éppen mentős? 
Mi örülnénk neki!










.

Márciusi véradások megyénkben



,,Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, -
Szeretni akarok." 

Reményik Sándor, 
erdélyi költő (1890-1941)






'Te is meg vagy hívva' :)





A pontos időpontok és helyszínek itt olvashatók: (katt alább!)

http://www.veradas.hu/Fej%C3%A9r-megye/2011-marcius-havi-veradasok.html






Székesfehérvári nyílt helyszíneken:

Március 3., csütörtök, Kríziskezelő Központ Nappali Centrum (Sörház tér 3.): 
reggel 9.00 - 12.00 óráig

Március 19., szombat, Praktiker áruház (Balatoni út 44-46): 
du. 14.00 - du.17.00 óráig

Március 29., kedd, Árpád Szakképző és Kollégium (Seregélyesi út 88-90.): 
reggel 9.00 - du.13.30 óráig

Március 30., szerda, Hunyadi Mátyás Közg. Szakközépiskola (Várkörút 35.): 
reggel 9.00 - 12.00 óráig



Szervező: Fejér Megyei Vöröskereszt

Tel.: 22/504-452



 
Köszönet minden véradónak és támogatónak!





2011. március 2., szerda

Márciusi programokból, házunk tájáról és innen-onnan

 

Gárdonyis programok 


Kifejezetten szép korúaknak:


Területi nyugdíjas klub alkalmak (hétfői napokon):
- március 7-én, hétfőn 14.30-17.00 óráig: Nőnapi köszöntő
- március 14-én, hétfőn SZÜNET (nemzeti ünnep kapcsán)
- március 21-én, hétfőn 14.30-17.00 óráig: Gyógytorna Fáncsik Ilonával
- március 28-án, hétfőn 14.30-17.00 óráig: Vetítés - Felsővárosi lakodalmas

Érdeklődni lehet a művelődési ház 22/501-161-es vagy Kelemenné Marikánál a 22/328-363-as telefonszámon.



Ikarus Nyugdíjas Klub (kéthetente keddi napokon):
- március 8-án, kedden 14.30-16.00 óráig: Nőnapi köszöntő
- március 22-én, kedden 14.30-16.00 óráig: Vidám tere-fere

Érdeklődni lehet a művelődési ház 22/501-161-es, vagy Mihályiné Marikánál a 22/339-048-as telefonszámon.




Ikarus Beszélgetős Klub (csütörtöki napokon):
Március 3-án, 17-én és 31-én, csütörtökön du. 14.00 órától.
Szívesen látunk mindenkit tematikus foglalkozásainkra, akinek történetei, fotói vannak az Ikarus gyárral kapcsolatban.
Vezeti: Szőnyegi Hajnalka.

Érdeklődni lehet a 22/501-161-es telefonszámon.  




Kézműves szakkörök:

Érdeklődni lehet a 22/501-161-es telefonszámon. 


Aranykéz Szövőkör (csütörtöki napokon):
Március 3-án, 10-én, 17-én és 24-én, csütörtökön du. 15.00-19.00 óráig.
A klub tagjai közé azokat várjuk, akik szeretnének közelebbről megismerkedni a szövés technikájával.
Vezeti: Fáncsik Zoltánné népi iparművész.


Bőrműves Műhely (hétfői napokon):
Március 7-én, 21-én és 28-án, hétfőn du. 16.30-18.30 óráig.
Várunk mindenkit, aki szívesen készítene bőrből használati tárgyakat és elsajátítana néhány bőrműves fogást. 
Vezeti: Bozai Éva népi bőrtárgy készítő oktató.
Havi támogatói díj: 500 Ft


Kerámia Műhely (hétfői napokon):
Március 7-én, 21-én és 28-án, hétfőn du. 17.00-20.00 óráig.
Az alapfogások elsajátítása mellett mindenki kipróbálhatja a fazekas korongozást is.
Vezeti: Franta Dezső kerámia szakoktató.
Havi támogatói díj: 1.750 Ft + anyagköltség és égetési költség


Tűzzománc Műhely (szerdai napokon):
Március 2-án, 9-én, 16-án és 23-án, szerdán du. 17.00-19.00 óráig.
Vezeti: Tanosné Boda Zsuzsanna zománcművész.
Havi támogatói díj: 500 Ft, az alkotások anyagköltsége 15 Ft/cm²


Üvegfestő Műhely (keddi napokon): 
Március 1-én, 8-án és 22-én, kedden du. 16.30-18.30 óráig.
Várunk minden kedves érdeklődőt, felnőttet és 10 évnél idősebb gyereket, hogy elsajátíthassák ennek a szép kézműves technikának az alapjait.
Vezeti: Varga Anikó rajztanár.
Havi támogatói díj: 500 Ft



Test és lélek:


Füveskert Öngyógyító Klub (szerdai napokon) és kirándulások:
Március 9-én, szerdán du. 16.30 órától:
Hogyan LÉTesítsünk MAGyar KONYHAkertet?
Önellátó konyhakert típusok; egészséges zöldségek a tenyérnyi kertmérettől a kisbirtokig.
Az előadást tartja: Becse Ildikó kert- és tájépítészmérnök, természetvédelmi mérnöktanár.
Érdeklődni lehet Ildikónál a 30/647-7726-os telefonszámon, du. 15.00 óra után.

Március 23-án, szerdán du. 16.30 órától:
Enzimtáplálkozás, a nyers koszt dicsérete.
Az előadást tartja: Sóspataki Ferenc természetgyógyász.
Érdeklődni lehet a művelődési ház 22/501-161-es telefonszámán.


Családi kirándulás 2011. március 26-án, szombaton:
Tavaszköszöntő terepi gyógynövény- és természetismeret egy védett „szubmediterrán-szigeten” című családi programjára.
További részletek olvashatóak itt: (katt alább!)
http://www.ggmuvhaz.hu/2011/02/21/konyhakert-es-enzimtaplalkozas/




Szamovár - Bakonyi Istvánnal
2011. március 23-án, szerdán du. 17.00 órakor
SZAMOVÁR – Esti tea Bakonyi Istvánnal, a
Szavukban szülőföldünk, otthonunk című könyv szerzőjével.


A könyv a Ráció Kiadónál jelent meg 2010-ben, a szerző 22. kötete tanulmányokat és esszéket tartalmaz. Bakonyi István közel 15 évig volt a Vörösmarty Társaság elnöke és közel 15 évig volt az Árgus című folyóirat főszerkesztő helyettese.
További részletek olvashatóak itt: (katt alább!)
http://www.ggmuvhaz.hu/2011/02/22/szamovar-bakonyi-istvannal/




Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület (hétfői és csütörtöki napokon):
Minden hétfőn és csütörtökön, du. 17.00-19.00 óráig ősszel és télen művelődési házunkban, tavasztól őszig a szabad természetben gyakorolnak, tagjai szívesen várnak minden érdeklődőt.
Telefon: Borbély Zsolt - 30/901-1355

További információ itt: (katt alább!)
http://www.feherijasz.hu/?q=node/21




Idegfeszítők Társasága (szombati napokon): 
Hétvégenként, szombaton de. 10.00-12.00 óráig tartja edzéseit a szakmailag is elismert amatőr íjászok társasága.
Érdeklődni lehet a Gárdonyi 22/501-161-es telefonszámán vagy az info@ifegfeszitok.hu e-mail címen.

További információ itt: (katt alább!)
http://www.idegfeszitok.hu




Középkori lovagi vívásoktatás (pénteki napokon):
Péntekenként, du. 17.30-19.00 óráig ősszel és télen művelődési házunkban, tavasztól őszig ,,zöldben" folynak az edzések, oktat a Kard Rendje történelmi hagyományőrző és harcművészeti egyesület.
Érdeklődni lehet: Borbély Zsolt - 30/901-1355

További információ itt: (katt alább!)
http://kardrendje.hu/index.php





Szem- és fülvidítók:

Folyosógaléria
(díjtalanul látogatható a művelődési ház félemeletén, vitrinekben):
2011. március 7-e, hétfőtől április 15-e, péntekig: FEJÉR MEGYE ANNO
A tárlaton a Szent István Múzeum tulajdonában lévő eredeti képeslapgyűjteményből válogatott nyomtatott változatok láthatók.


Kiállítóterem
(díjtalanul látogatható a művelődési ház nyitvatartási idejében, hétfőtől péntekig kb. de. 10.00-től du. 16.00 óráig, szombatonként de. 10.00-től du. 14.00 óráig):
2011. március 11-e, péntektől április 1-e, péntekig: HOSSZÚ KANYARGÓS ÚT
További részletek olvashatók itt: (katt alább!)
http://www.ggmuvhaz.hu/2011/02/24/hosszu-kanyargos-ut/

 

III. ÖSSZERÁZÓ Néptáncgála
2011. március 19-én, szombaton 19.00 órakor III. ,,Összerázó” Néptáncgálára várunk minden kedves érdeklődőt a Megyei Művelődési Központba (Művészetek Háza).
Fellépők: az Alba Regia Táncegyüttes, az Alba Regia Senior Néptáncegyüttes, az Ikarus Néptáncegyüttes, az Ikarus Senior Néptáncegyüttes és a Kodolányi János Főiskola Táncol,,KODO” Táncegyüttes. Emellett pedig még két fiatal csoport, az Ikarus Junior Néptáncegyüttes és a Táncol”KODO” Junior Táncegyüttes is bemutatkozik.
További részletek olvashatók itt: (katt alább!)
http://www.ggmuvhaz.hu/2011/02/22/iii-osszerazo%E2%80%9D-neptancgala/




Pöttömöknek:

Baba-Mama Klub (szerdánként):
- március 2-án, szerdán 10.00-12.00 óráig: Schüssler-só. Előadó: Makovi Tímea
- március 9-én, szerdán 10.00-12.00 óráig: Babusgató. Előadó: Zámbó Anita
- március 16-án és 23-án, szerdán 10.00-12.00 óráig: Gőgicse (igény szerinti témákról beszélgetünk)
- március 30-án, szerdán 10.00-12.00 óráig: Játszóház Tácziné Bartos Barbarával

Érdeklődni lehet a 22/501-161-es telefonszámon.

 


Óvodásoknak:

Szivárvány (szombati nap):
Március 5-én, szombaton 10.00-12.00 óráig: Mondókák, dalos játékok, az évkör ünnepei, vidám és egyben hasznos együttlét.

Érdeklődni lehet a 22/501-161-es telefonszámon. A foglalkozások ingyenesek.

 

 

Óvodásoknak, kisiskolásoknak:

Érdeklődni lehet a 22/501-161-es telefonszámon. A foglalkozások ingyenesek.


Cimbora Klub (szombati nap): 
Március 12-én, szombaton 10.00-12.00 óráig: Ezen a délelőttön kalóznak csaphat fel, aki ellátogat hozzánk! A foglalkozáson ügyességi játékok és akadályversenyek várnak Benneteket, és ha az időjárás megengedi, a közeli játszótéren egy igazi kalózhajón tehetitek próbára ügyességeteket.


Indián Klub (szombati nap): 
Március 26-án, szombaton 10.00-12.00 óráig: Indián mesék, mondák dramatizálása, hagyományaik megismerése játékos formában, tárgyaik elkészítése (pl. gyöngyszövés).




Fiataloknak:

JEL-SZÓ Íróklub (szombati nap):
Március 9-én, szombaton du. 14.00 órától: Szépírással foglalkozó leendő írók, költők, irodalmárok találkozóhelye. Az összejöveteleken műelemzések, szakmai megbeszélések során csiszolják alkotásaikat.

Érdeklődni lehet a 22/501-161-es telefonszámon.



Ikarus Néptáncegyüttes (hétfői és szerdai napokon):
A nagy múltra visszatekintő csoport folyamatosan várja a táncolni szerető jelentkezőket 16-tól 35 éves korig, hétfői és szerdai napokon, du. 19.00-21.00 óráig.
Művészeti vezető: Marton János.
Érdeklődni lehet a 22/501-161-es telefonszámon.

További információ itt: (katt alább!)
http://www.facebook.com/group.php?gid=134330619940883



Vagamundo Tűztánc és Zsonglőr Egyesület (szombati napokon):
A 2010-ben alakult, jókedvű és tehetséges csoport vár minden érdeklődőt szombatonként, de. 10.00-12.00 óráig.
Művészeti vezető: Mihályi Tibor.
Érdeklődni lehet Tibornál a 30/601-2821-es telefonszámon.

További információ itt: (katt alább!)
http://www.ggmuvhaz.hu/holdudvar/vagamundo-zsonglor-es-tuztanc-egyesulet/
és
http://pcnagyiblog.blogspot.com/2011/01/egy-evesek-lettek-vandorok-unnepelt.html







További, városi programok




,,Kultúregyveleg" a szekesfehervar.hu oldalról

Az egyes sorokra kattintva bővebb információ is található.

Szalagavató táncok versenye - Március 26.

Szavazzunk a verselőkre! :) - Fehérvári Versünnep, második elődöntő, összefoglaló

Száz év remény - Búza barna kiállítása 2011. február 24-től

Lady Fejérben - Macbeth premierre készül a Vörösmarty Színház március 4-én

Egybefonva - Asztalos János 'fonómester' kiállítása 2011. március 7-től

Csengő-bongó zeneszó - Gyermek zenei koncertsorozat, márciusban 23-án

A magyar animáció a Museum Caféban (Megyeház u. 17.). Előadó: Gyömrei Anna - Március 8.

A nemzeti emlékhely múltja, jelene, jövője. Dr. Siklósi Gyula régész előadása. - Március 7.










'Add a kezed!' Forrás: Esélyek Háza


Civil Piactér

Időpont: 2011. március 4., péntek, du. 15.30 órakor 
Helyszín: Alba Pláza (Székesfehérvár, Palotai út 1.)
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület klubvezetői merőben új helyszínen, a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének Alba Plázabeli, hivatalosan pénteken átadandó, Civil Piactér elnevezésű helyiségében tartották aktuális megbeszélésüket március 2-án, szerdán. A Piactér hivatalos megnyitójára 2011. március 4-én, pénteken 15.30 órakor kerül sor az Alba Plázában.








Művészetek Háza Tavaszi Gálája

Időpont: 2011. március 12., szombat
Helyszín: Iszkaszentgyörgy(!), Művelődési Ház, Liliom u. 16.
A nemzetközi nőnap alkalmából „Hölgyeknek Uraktól” elnevezésű gálaműsorral szeretnének kedveskedni a megyében élő hölgyeknek. Ezzel a gálával a férfiak számára nyílik lehetőség, hogy különböző művészeti ágakban, mint például versmondásban, néptáncban, éneklésben megmutathassák tehetségüket a jelenlévő közönségnek.








Bababörze és családi programok

Időpont: 2011. március 6., vasárnap, reggel 08.00 órától
Helyszín: Vízivárosi Általános Iskola (Székesfehérvár, Budai út 90.)
A program célja a gyermekes családokat segítő babaholmik csere-beréje. A bababörze idejére a gyerekeknek játszóházat biztosítunk Kiegészítő programok: szociális és gyermekvédelmi tanácsadás.







Anne Frank. Történelem a mának - Vándorkiállítás

Időpont: Látogatható 2011. március 11-ig, bejelentkezéssel a  22/505-985-ös telefonszámon
Helyszín: CISZ Székház (Székesfehérvár, Balatoni út 8.)
A tárlat témája a holokauszt, illetve a diszkrimináció és az elnyomás elleni küzdelem.
Forrás: Székesfehérvári Esélyek Háza



Az Árny alatt c. ,,interaktív kalandozásról" pedig itt olvasható beszámoló: 
(katt alább!)



.